Örülök, hogy segíthettem!

Köszönöm Rita az együtt töltött idő óta, minden kerek, teljes a kép. A 4 alkalom után még vártam volna párat, de nem azért, mertem lenne kérdésem, hanem mert olyan jól éreztem magam a találkozásokon. Most már fel tudok öltözni úgy, hogy csinosnak és elégedettnek érezzem magam és a környezetem is visszajelzi. Még 1-2 alapdarabot kell szerezzek, hogy teljes legyen a ruhatáram, de ez sem okoz már gondot. Illetve a fodrász van hátra, hozzá a héten megyek.
(Közben az is meg lett)

Èn köszönöm, hogy együtt “dolgozhattunk”!  

Ha szeretnél te is többet megtudni és megjelenésed finomítása érdekében, akkor keress meg, hogy segíthessek benne!

 

 

Köszönöm Orsi!

Tudom, sok mindennek össze kell jönnie, hogy pont abban a pillanatban találkozzunk szembe egymással, amikor nyitott vagy erre, és megkeress.

 

Sokféle élettörténettel találkozom, amikor megkerestek, amikor elkezdünk együtt dolgozni. Van, akinek én vagyok az az utolsó kapaszkodó ahhoz, hogy kitörjön abból a mély gödörből, amelyben éppen érzi magát. Van, aki belefásult ruhatárába, unja már, sok esetben pedig önmagatok elfogadásához van szükségetek rám.

 

A Divat-coaching program nem egy egyalkalmas időintervallum, hiszen ha csupán arra jössz rá, mi a fazonod vagy a színed, az nem elég ahhoz, és nem segít abban, hogy eljussunk a személyiséged valódi stílusához.  

Orsi nagyon szép nő, de ahogy azzal sokszor találkozom, ezt vagy nem tudja, vagy nem tart még ott, hogy meglássa magában! Külsejéből fakadóan rengeteg dolgot viselhetne, különböző színeket, fazonokat, de a személyisége miatt ezt még nem lehetett erőltetni. Fel kellett ismernem, hogy csak az alkalomról alkalomra történő, nagyon lassú, apró változásokat bírja el. Persze időnként azért kibillentettem e biztonsági zónájából egy-egy brutál színnel. És nézegette magát szokta az új látványt. 

 

Ha megnézitek a munkáimat, a jelentkező általában egy fénytelen tekintetű . A végén viszont elkezd élni a szemük, a tekintetük. Mindig ezek azok a pillanatok, amikor tudom, hogy a személy a helyére került, hogy közös belső építkezésünk elkezdett belülről kifelé hatni, most már belülről kifelé sugárzik. És igen, ezekhez a változásokhoz idő kell, hogy amikor elengedem a kezedet, magabiztosan tudj szetteket összeállítani, egy alapsminket feldobni, és ne csússz vissza oda, ahonnan elindultunk. 

 

Nyilván mindeninek lesz jobb és rosszabb napja, de addigra öltözködésed kulcsa – a tudás  már a kezedben van, akkor az ilyen esetekben a hangulatodon már nem ront annak nehézsége, hogy mit vegyek fel?!

 

Ehelyett erőt ad, és biztonságot nyújt, így megjelenésed az ilyen napokon már nem okoz plusz szorongást.  

 

Számomra a legfontosabb, hogy minden nő, akivel dolgozommeglássa magában a szépet, és mivel én mindenkit más szemmel látok, mint ahogyan ők látják saját magukat, így igyekszem elérni, hogy ezzel a „más szemmel” láttassam meg velük önmagukat. 

 

 

Ez ugyanaz, mint amikor addig nem jutunk előbbre a napi gondjainkkal, amíg egyedül próbáljuk meg kiagyalni rájuk a megoldást, de amint van kivel megbeszélni, máris másképp, más oldalról, kívülről is látjuk a dolgot, máris más színben látjuk a problémát, kikristályosodik a megoldás. Itt is ez történik, mert amíg ugyanabból a szemszögből nézed a dolgokat, addig ugyanazt látod, mint addig, ezért egy hozzáértő külső szemre szükség van a változáshoz. A Divat-coaching programon én vagyok a külső szem, és a tükörben megmutatom Neked azt a csodás nőt, akit én látok!

 

Sokszor olyan, mintha egy hullámvasútra ülnénk fel együttszorítom a kezedet, néha sikítunk, és látom a szemedben a riadtságot, de azt is, hogy biztonságban érzed magad, így a vége felé már inkább csak nevetünk; aztán amikor a szerelvény megáll, hogy kiszálljunk, először kicsit még bizonytalanul, de aztán annál erősebben haladunk tovább.

Gyere, és szállj fel velem a hullámvasútra!

 

 

 

A személyiség a lényeg!

Ahogy azt minden alkalommal kihangsúlyozom, számomra nem a testalkat és a színtípus a lényeg.
Számomra a személy, a személyes stílusesszencia a legfontosabb.

Csak ezekből kiindulva lehet bárkinek az önazonos stílusát megtalálni. Ha ez nincs meg, akkor akár próbababákat is öltöztethetnék különböző alkatokkal és színtípusokkal, és még stílusos is lenne a szett, de pont olyan személytelen is, mint amikor ezeket egy illetőnél nem vesszük figyelembe.



Eszter nagyon jó példa arra, hogy megmutassam nektek, mennyire fontos, hogy a személyiségén keresztül férkőzzek hozzá. Csak így lehetséges a hozzá legközelebb álló ruhadarabokkal megismertetnem. Személyében egy nagyon könnyed, laza, vagány nőt ismerhettem meg, aki egy kissé fiús attitűddel van megfűszerezve (ez rám is teljesen igaz). Nem véletlen írtam fiúsat, nem pedig férfiasat. A fiús alatt azt értem, hogy benne van az az összekacsintós csibészség, amit először is muszáj észrevenni ahhoz, hogy véletlenül se hasítsuk ezt le belőle. Ha a személyiségünket elkezdjük megnyirbálni a ruhák által, akkor sajnos a kettő harmóniája is kezd elcsúszni. Eszter egy laza, könnyeden nőies, sportosan elegáns hangulatú nő – ezt sugározza a személyisége. De figyelni kell arra, hogy a fazonokat, az anyagokat hogyan keverjük a szettjeiben. Fontos, hogy egy „fiús” darab párja egy nőies darab legyen. Mindig meg kell törni rajta e két hangulatot úgy, hogy közben teljesen megjelenítsük az ő stílusesszenciáját.

 

Esztert nagyon könnyen el lehet vinni a konvencionális megjelenés irányába, mint amilyen a kosztüm, a fehér ing/blúz vagy egy fekete/sötétkék kis ruha – a tipikus kis fekete ruha. De ezzel azonnal elvesszük tőle a könnyedséget, gúzsba kötjük, és egy feszengő, kissé merev üzletasszonnyá avanzsáljuk, amelyben nem tud önazonosan, felszabadultan megjelenni.

Eszter előszeretettel viselt ingeket, blézereket farmerral párosítva, ami első hangzásra teljesen jó, sportos, laza…
De!


Ez a megjelenés nem emeli ki az ő valós személyiségét, nem mutatja meg azt a nőt, aki ő valójában. Ha egy kicsit az archetípusok oldaláról kezdjük megfigyelni öltözködését, akkor azt látjuk, hogy – ahogy az általában lenni szokott – eddig kétféle archetípust használt a mindennapjaiban, a klasszikust és a természetest. Tehát a kis fekete ruhákat, illetve a farmer-blúz kombót. De ahogy elkezdtem megismertetni vele a többi archetípust, úgy kezdett megnyílni, úgy kezdett belőle előbújni az a sokféle nő, aki még benne lakozik. Eszter személyisége kiált a „csajosabb” megjelenésért, és valami kis könnyedségért. Az első két képen a saját szettjeiben látható, ahogy azt írtam is: farmer, ing vagy blúz. Ezekből a szettekből kezdtünk el kiindulni.

És láss csodát, ma már itt tartunk. Szerintem nem kellenek hozzá szavak, hogy mindenki észrevegye azt a sok másik nőt, akiket a ruhák segítettek előcsalogatni Eszterből.
Változatos stílusesszenciáidat az archetípusokon keresztül fogod tudni megismerni, így leszel önazonos és változatos megjelenésű nő.


 

Hihetetlenül büszke vagyok Ügyfelemre,

mert ebbe a csodálatos átalakulási folyamatba, amit együtt végigcsináltunk, ő tette bele a rengeteg energiát és munkát, én „csupán” a tudásomat adtam hozzá. Ha előző nap csak két órát aludt, akkor is ott volt, és csinálta.
A fotókon láthatod, hogy meg is lett az eredménye!

Mindig mondom: ahhoz, hogy megtaláld a saját stílusodat, sok mindent bele kell fektetni: időt, energiát, pénzt. Tudom, nem olyan egyszerű mindezt belepakolni, de másképp tényleg nem megy. Sokan azt hiszik, ha elmennek egyetlen alkalommal egy divatszakemberhez, akkor már célba is értek.

De el kell, hogy szomorítsalak: ne áltasd magad. Egyetlen találkozó alkalmával egy valóban önazonos stílusváltást nem lehet véghezvinni. Éppen ezért dolgoztam ki erre egy atombiztos, működő „átváltoztató” folyamatot, amely során a személyes esszenciád felmérésével, majd az archetípusaid megismerése és alkalmazása által jutunk el a folyamat végére, mint ahogy ezt a fotókon szereplő hölggyel is tettük.

Ha megismered a személyiségedhez passzoló archetípusokra jellemző stílust, a látásmódod sokkal szélesebbé válik, mint amilyen azelőtt volt. Megtanulod a stílusjegyeket a személyiségedhez illő módon keverni, és meglátod a tükörben mindazokat a női archetípusokat, amelyek ugyan eddig is megvoltak benned, de a ruhák segítségével elő kellett őket csalogatni.

Ezzel a tudással nem pusztán a megjelenésed egyhangúságát tudod megtörni, de azt is megtanulod, hogy melyik élethelyzetben melyik archetípuskártyádat húzd elő a megfelelő stílushoz a mindennapokban.

A ruhák nem azért vannak, hogy elvegyenek belőlünk, vagy hogy eltompítsák a fényünket, hanem azért, hogy emeljék azt!

Amikor valaki megszerzi ezt a tudást, attól kezdve gyermeki könnyedséggel tud szárnyalni a mindennapokban, mert mindez az átváltozás nem csupán belülről hat kifelé, de kívülről is befelé, tehát amikor a belsőd, az egyéniséged végre harmóniába kerül a külsőddel, akkor ez a fajta új összhang egy teljesen új szintre emel Téged. Így persze egészen másfajta visszacsatolásokat kapsz a külvilágból is, ami pedig magával hozza, hogy egészen új, nem várt lehetőségek nyílhatnak meg előtted, akár a karrieredben, akár a magánéletedben.
Gondolj csak bele…

Ha te is szeretnéd mindezt átélni, és végre szintet lépnél a megjelenésedben, az életedben, akkor ne várj tovább, hanem gyere, vágjunk együtt bele ebbe a csodálatos önismereti kalandba, és szüless újjá!

 

 

 

Tele a szekrényed, mégsemtudod mit, mivel vegyél fel?

Szett-zsonglőr szolgáltatás:

A nők többsége rengeteg ruhát halmoz fel a szekrényében. Újra és újra elcsábulnak egy-egy darab láttán. Ezzel csak az a gond, hogy gardróbjukban nem összeállítások lapulnak, hanem csak ruhadarabok. Az alsóhoz nincs meg a felső,
a felsőhöz az alsó, és így tovább. Ez azt generálja, hogy ismét szükséges egy
új darabot vásárolni. De aztán otthon kiderül, hogy sajnos ennek sincs párja
szekrényünkben. Első lépésként ruhatárunk meglévő tartalmát kell jól szettekberendeznünk, ahelyett, hogy újabb és újabb ruhákat vásárolnánk.

Érdekel

Külső és belső változásaink megismerése, elfogadása egy hosszabb folyama.

Személyre szabottdivat-coaching szolgáltatás:

Ezt az ismerkedést én a ruhákon keresztül segítem mindazok életében, akik hozzám fordulnak. Ruháink lehetnek a legjobb barátaink, de lehetnek mindennapos „ellenségeink” is.  Minden megjelenéshez vagy stílushoz a személyiségből kell kiindulni, én ezt vallom – mivel nem színtípusok vagy ilyen-olyan alkatok vagyunk, hanem egyedi személyiségjegyekkel rendelkező Nők.

Érdekel

Magabiztosságot nyújtó stílus megteremtése a munkádhoz.

Munkahelyi stílus megteremtése szolgáltatás:

Tény, hogy mind a mai napig rengetegen nincsenek tisztában vele, hogy milyen alkalomra milyen öltözéket kellene viselniük az adott helyzettől függően, konferenciákra, céges rendezvényekre, vagy akár a mindennapos tárgyalásokra, meetingekre. A probléma orvoslására hatékony megoldás lehetne számukra a megjelenés célirányos fejlesztése.

Kapcsolat

Kosár

Nincsen több megvásárolható termék

A kosarad üres.