Stílusok

Nagy átlagban hatféle stílus mutatkozik meg rajtunk a mindennapokban, legalábbis az átlagos ember ebben mozog. Nyilván egymásba csúsznak olykor ezek a stílusok, hiszen munkánk és magánéletünk megjelenése sokszor különböző. És persze, ahogy évről-évre változik személyiségünk, úgy jó esetben stílusunk is idomul hozzá. Hol nőiesebb énünk bukkan elő, hol pedig egy klasszikus fazonban érezzük jól magunkat. Azonban egy romantikus megjelenésű nő csak ritka esetekben változik drámaivá. Amikor ilyen drasztikus a változás, akkor ott általában valamiből ki akarunk törni, de még nem találtuk meg a középutat.

Belső változásaink külsőnkben is megjelennek

Ezekben az időszakokban nem is érezzük magunkat egyensúlyban külsőnkkel és belsőnkkel. Ilyenkor mindig a változás és a valami új utáni vágy lesz úrrá rajtunk. Sok esetben éppen ezekben az életszakaszokban keresnek meg engem ügyfeleim, mert valamilyen támogatásra és egyben láthatatlan mankóra vágynak. Egy olyan gardrób, amely nincs évről-évre rendezve, meg is mutatja mindezt. Sokszor olyan eltérő stílusokkal találom magam szemben egy szekrényen belül, ami tökéletesen leképezi egy személyiség alakulását. Ilyenkor jött el az ideje egy külső-belső „takarításnak”. Ám az sem ritka, amikor valaki egész életében más megjelenésre vágyott, csak sosem volt bátorsága rajta változtatni.

Alapstílusok

Az öt stílus:

  • romantikus,
  • klasszikus,
  • kreatív,
  • természetes,
  • drámai,
  • sportos.

A romantikus stílusra jellemző a csipke, a fodrok, a lágy esésű anyagok. Sokszor fellelhető megjelenésében a virágminta, az aprólékosan kidolgozott ruhadarabok. Ezekben a megjelenésekben sokszor találkozhatunk zsabóval, szalagokkal. Nagyjából a 19. sz. romantikájához vezethető vissza ez a stílus, ahol a szerelem állt a középpontban. Ez hatással volt az akkori ruhakölteményekre, ami pedig mindmáig hatással van a romantikus megjelenésű hölgyekre.

 A klasszikus stílus jellegzetessége, ha egy szóval kellene jellemezni, a letisztultság lenne. Minimális mintahasználat, egyszerre inkább egy-két szín viselete a jellemző. Nem feltétlenül követi az aktuális divatot, inkább az örök darabok híve, kerüli a feltűnő darabokat, inkább kiegészítőkben választ merészebb elemeket.

A kreatív öltözködésben a megszokott szabásvonalaktól feltétlenül elrugaszkodott megoldásokat kedvelik, hihetetlen érzékük van a különböző minták vagy anyagtípusok összeillesztéséhez. De nemcsak a szabásvonalakban kedvelik a nem mindennapit, sokszor a színeket, kiegészítőket is bátran viselik. Ez a stílus igazán ki meri nyilatkoztatni megjelenésével személyiségét. Nem hiába szoktak inkább művészek ehhez a megjelenési formához nyúlni.

A természetes megjelenésű nők szeretnek minél inkább beleolvadni a környezetükbe, de ez nem jelenti azt, hogy őket ne érdekelné a divat, csak nem szeretik a feltűnő színeket, illetve sminket. Megjelenésükben az egyszerűség és a harmónia dominál, általában a földszíneket viselik.

A drámai kinézetű nők szeretik azokat a szabásvonalakat, mintákat, melyek annyira feltűnőek, hogy ezáltal belépőjük pillanatában minden szempár rájuk szegeződik. Merész kivágások, csillogó ékszerek, mindent imádnak, ami vonzza a tekintetet. A magas sarok és a szűk szoknya elengedhetetlen kellékei a drámai stílust kedvelő nőnek.

A sportos stílus legfontosabb szempontja a „kényelem mindenáron”, bár ez ma már keveredik az aktuális divattal. Ez a stílusjegy igazából valamilyen szinten minden nő megjelenésében ott van, még ha csak időnként is, de viselik. Semmi szoros fazon, annál inkább laza póló, nadrág, és hát a magas sarok helyett inkább sportcipő. De a sportos megjelenésű nő szintén nagyon szexi vagy feltűnő tud lenni, ha személyisége mindezt elbírja, és ha tudja viselni.

Mind a hat megjelenésnek megvan a személyiségre jellemző vonása. Sokszor szoktam mondani: nyisd ki a gardróbod, és megmondom ki vagy, és ez megjelenésünkre is igaz, hiszen ruháink által önmagunkat közvetítjük a külvilág felé.

Ha szeretnéd személyiségedet a megjelenéseddel összhangba hozni, keress, hogy segíthessek benne!

Kosár

Nincsen több megvásárolható termék

A kosarad üres.