Nagyon nehéz leírni azokat az érzéseket, amelyek egy-egy folyamat kapcsán születnek meg. Orsi olyan háttérrel rendelkező nő, akinek mindig helyt kellett állnia mindenben, már egészen tizenéves kora óta. Ami persze nagy csapdája az életnek, hogy egyre több terhet pakolunk önmagunkra, és hagyjuk, hogy pakoljanak ránk, és ahogy telik az idő, egyszer csak arra ébredünk, hogy mi magunk nem is létezünk. Nem hogy nőként nem létezünk, hanem azt vesszük észre, hogy mindenki más éli az életünket, csak mi nem. 

Tehát Orsi folyamatosan problémákat oldott meg. Nagy kérdés lett számára, hogy igazából ebben a darálóban ő hol van mint nő –és ekkor kerültem én a képbe. 

 

Szeretné jobban a felszínre hozni, meglátni önmagát, mert eljutott oda, hogy nincs élete, kapcsolódása a nőiességével. Nyilván egy folyamat részeként kapcsolódtam be, hiszen ez egy önismereti képzés is egyben. Nagyon finoman kellett ráhangolódni, és rávezetni őt arra, hogy nemcsak egy problémamegoldó ember, hanem egy érző nő, akinek vannak szükségletei, elvárásai. Amikor először leültünk beszélgetni, mesélt a családjáról, a párjáról, hogy teljesebb képet kapjak róla. 

A cél az volt, hogy ki tudjon nyílni, nőiesebbé tudjon válni. Az első lépés az volt, hogy a gardróbját átnéztük. Nekem sosem az a célom, hogy a ruhákat kidobáljuk, vagy hogy mindenből újat vegyünk, mert nem attól frissül fel a személyiségünk.

Orsinak mindig helyt kellett állnia, legalábbis úgy érezte, erősnek és sziklaszilárdnak kell lennie, így a férfi-női oldal is elbillent. Ez nemcsak a személyiségén érződött, de a ruhatárán is látszott. Két véglet volt megtalálható a ruháiban: a maszkulin darabok és a kislányos darabok. Arra összpontosítottam, hogy lassan, finoman kezdjem el behozni a női oldalt. Sok apróságon keresztül lehet ezt felépíteni, például egy cipő fazonján át, és ez nem azt jelenti, hogy az feltétlenül magas sarkú legyen. Orsi esetében ez amúgy is kizárt volt, de egy blúz gombolásától egy gallér felhajtásán át rengeteg olyan dolog van, ami segíthet lágyítani, „csajosítani”. Ezekben az esetekben meg kell tartani egy-egy biztonságos darabot, hogy a személyisége be tudja fogadni az újdonságot. Pl. Orsinál meghagytuk a bő nadrágot, de a felsőkön lazítottunk, vagy lágyabb cipőt választottunk. 

Minden találkozónál beszélgetünk, hogy hol tart, milyen megélései voltak, és egyre inkább körül tudja határolni, hogy mire vágyik mint nő, és minél inkább ki tudja ezt mondani, annál bátrabban lehet a ruhákkal is eltolni őt a női irányba. Ezeknek az alkalmaknak a fontossága a látásmód megváltoztatásában rejlik. 

Eljön az a pillanat, amikor beengedi az új látványt, az új élményt, ezt az új nőt. Picit szemlélődő, de kezdi megélni, és még mindig nagyon furcsa az egész, mert folyamatosan az a visszajelzés, hogy „mintha nem is én lennék”, hiszen nem a megszokott látvány néz vissza a tükörből. Szép lassan a helyére kerül, hogy „de, én vagyok ez is, az is és amaz is”. 

Szerintem az a fantasztikus, hogy nincs határa annak, hogy milyen érzéseket, milyen személyiségeket élhetünk meg a ruhákon keresztül. Orsi bámulatos változáson ment keresztül, és végre nem másba, hanem önmagába fektetett rengeteg energiát és időt, amit érezni és látni lehet! 

Hatalmas gratuláció érte!!!!