A siker-szerintem

Hogy mi a sikeresség titka, nem tudom, ahogy azt sem, hogy ki mondható sikeresnek. Vagyis inkább azt hiszem, mindenki sikeres valamiben.

Amikor még gyerek voltam, azt mondtam anyukámnak, én biztos, hogy nem fogok megszakadni a cekkerek cipelése alatt. Pedig megszakadtam egy ideig, de annyira akartam előbbre jutni, hogy sikerült. Amikor még csak eladóként dolgoztam ebben az üzletben, minden nap mantráztam, szeretném, ha az enyém lenne.  Egyre többet tanultam és egyre több ötletem volt, mit is csinálnék máshogy. Szóval szerintem a legfontosabb dolog, hogy tegyünk minden nap azért, amit szeretnénk elérni és megvalósítani.

 

Higgyünk magunkban!

A másik, amit nem szabad soha elengedni, az a hit, a magadba vetett hited és abba a dologba, amit szeretnél megvalósítani. A folyamatos akadályok meg csak azért vannak, hogy a romjaidból minden alkalommal erősebb és erősebb akarattal haladj tovább. Túlságosan félünk ilyenkor az újrakezdéstől, de már tudom, hogy ezekben az állapotokban sokkal nagyobb lépéseket tudok előre tenni, mert visz a bizonyítási vágy. Hogy kinek akarok bizonyítani? Elsősorban saját magamnak, aztán jönnek a többiek a listáról.

Két dolog nagyban befolyásolja az előre haladásunkat szerintem. Az egyik az önsajnálat és az abban való fetrengés, a másik a kishitűség, ezek a tényezők csak hátráltatnak.

Mindig legyen célunk!

Pici apró dolgokat kell kitűzni, mert abba nem vérzel el és sikerélményt nyújt, amire nagy szükség van. Az élet pedig folyton segítségedre van, csak észre kell venni és élni vele. Sokszor én sem vagyok túl pozitív gondolkodású, de amikor a darabokat elkezdem egymás mellé tenni, akkor rájövök, hogy ezek mind a segítségemre voltak. Minden reggel felkelek és teszem a dolgom. De újra és újra kockáztatok. Aki nem tesz kockára semmit, az nem is tesz semmit és nincs hite. A jövőtől csak azt remélem, hogy más lesz és talán éppen attól félek, hogy nem lesz más. De ez csak rajtunk múlik. Az igazi kudarc az, ha nem is próbálkozunk. A siker pedig azon múlik, hogy milyen jól viseljük a csalódást. Mert az újra és újra a közelünkbe férkőzik és nem kímél minket.

Van az a mondás, ami valahogy így szól:

A végén minden jóra fordul. És ami nem jó, annak még nincs vége.

Kosár

Nincsen több megvásárolható termék

A kosarad üres.